Anita Amirrezvani: A virágok vére

"Egyszer volt, hol nem volt. Isten előtt semmi sem volt."

Ezzel kezdődik a regény, amely egy 17. században Iránban élő fiatal lány nehéz életét meséli el. Itt a mesélésen van a hangsúly, ami teljesen átszövi a könyvet. Már a fülszövegben Az ezeregyéjszaka meséihez hasonlítják az írónő alkotását, és tényleg igaz. Mintha egy könnyed, szép nyelvezetű mesét olvasnánk, amiben átélhetjük a főszereplő lány bukását, majd a kilátástalan helyzetének megoldását. Egy új fogalommal ismerkedünk meg, a szigával, ami tulajdonképpen egy szerződés, amiben meghatározott időre "kibérelhetünk" egy nőt, használhatjuk kénye kedvére, majd eldobhatjuk. Az elkerülhetetlen szégyent csak a szőnyegek szeretete csökkenti Azizamnak, a főszereplő lánynak. Mesés színekről és mintákról olvashatunk, a szemem előtt készültek a szépséges szőnyegek, amikbe beleszőtték a készítők a szenvedésüket is. Olvasás közben ismételten annak örültem, hogy a 20. században Európában születtem. Sokszor a női önérzetem megbántva, és fortyogva olvasta a regényt, és a melegebb éghajlatra küldte a férfiakat.
A regény végén Azizam át tud lépni az addigi életén, és független nő lesz, esélyt kapva akár egy normális házassághoz is.

Tetszett, bár én többet olvastam volna Iránról is, bár tudom, hogy itt nem az ország részletesebb bemutatása volt a cél. Mégis a szerelmi csatározások helyett, inkább több információt szerettem volna látni akár a szőnyegkészítésről is. Ettől eltekintve jó könyv volt. Érdemes elolvasni.