Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap

Khaled Hosseini-től a Papírsárkányok című könyvét olvastam, ami nekem nagyon tetszett. Az Ezeregy tündöklő nap regényével már nagyon régóta szemeztem, de csak nemrég sikerült megszereznem a könyvet.

Két nő életét követhetjük nyomon, a fattyú Mirjam-ét, és a családi tragédiákkal terhes Leila-ét. A két nő sorsa egy véletlen során összefonódik, csak egymásra támaszkodhatnak a férfiak uralta világban.

Ez a történet a nőkről szól, miként változott a helyzetük attól függően, ki volt épp hatalmon Afganisztánban. Érdekes, hogy talán a legszabadabbak pont a szovjet megszállás alatt voltak, de akkor az idegen gyűlöletük, és a háború miatt észre sem vették. Pedig akkor tanulhattak, és a testüket sem kellett elrejteni. Leila értelmiségi családban született, de a háború miatt az élete nem alakulhatott úgy, ahogy szerette volna. Mirjam egy félreeső helyen élt édesanyjával, ahova a nő visszavonult szégyenében, mert leányanya volt. Mirjam születésétől kezdve megbélyegzett volt, ráadásul egy állandó bűntudattal élő anyával, aki lelkileg megnyomorította a lányát. Mindkét lánynak lehetett volna jobb élete, de Afganisztán politikai és társadalmi változásai miatt esélyük sem lehetett új életet kezdeni.

Egy zárt világba kaphatunk betekintést, de mégsem annyira nyílik ki az a bizonyos kapu, hogy jobban megismerhetjük az afgán nőket. Bár nagyon sajnáltam a főszereplőket, mégis a történetük néhol lapossá vált, és a külvilág eseményeiből sem kaptam annyi információt, mint a Papírsárkányokban. Talán azért, mert az író utóbbi regényében a férfiak világát hozza elénk, akik sokkal szabadabban éltek mint a nők. Több "kaland" is történt velük. Itt a bezárt falak, és a bántalmazás világába kerültem. A válogatott megalázások és fizikai tettlegességek a nőkkel szemben, nálam kiverték a biztosítékot. Pedig tudtam, illetve sejtettem, hogy miről fogok olvasni.

Nem csalódtam Khaled Hosseini-ben, bár szerintem ez a regény nem annyira jó, mint a Papírsárkányok. Ettől eltekintve 9 pontra értékelem a könyvet. Érdemes elolvasni.

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések