Isabel Allende: Lelkem, Inés


Inés Suárez látszólag egyszerű spanyol leány Plasenciában, aki varrással keresi a kenyerét. Egy elhamarkodott házasság miatt lehetőséget kap arra, hogy az Újvilágba utazzon, és ott megkeresse a nőcsábász, semmirekellő férjét. Már a hajóút alatt rádöbben arra, hogy csak akkor viszi valamire, ha erős és okos nő marad. Persze segítségére van a szépsége, és az a tény is, hogy a 16. században elég kevés spanyol nő élt Dél-Amerikában. Így olyan emberekkel tud egyszerű varrónőként megismerkedni, akik az anyaországban hozzá se szóltak volna.

Igaz történetről van szó, Inés Suárez Chile, illetve Santiago alapító tagjai között volt. Ez hatalmas teljesítmény, hiszen nőként érte el!!! Inés élete összefonódik Pedro de Valdiviával, akivel elindul Chile meghódítására.
A történetet maga Inés meséli el E/1 személyben, női szemmel láthatjuk a spanyol hódítást, az őslakosok leigázását. Megismerhetjük azt a mérhetetlen kapzsiságot, és kegyetlenkedést amit a hódítók műveltek az indiánokkal. És ebben az őrületben ott van ez a nő, aki egyszerű paraszti ésszel, és női fortéllyal részt vesz mindenben, még csatákban is, és megpróbálja megfékezni a spanyolok túlkapásait. Bár kemény, mégis igazságos nő hírébe áll, aki a szegényeket támogatja, elsőként megalapítva az ingyenkonyhát, ahol ellátja a sok éhező indiánt.

Hihetetlen történeteket olvashattam a könyvben, Santiago a szemeim előtt született meg, és népesítette be a mesztic lakosság. Az ilyen erős jellemű asszonyokat mindig is csodáltam, és Isabel Allende méltó emléket állít neki. A könyv értékéből a borító von le néhány pontot. Egyáltalán nem fedi a tartalmat, és sok olvasónak visszataszító. Ettől eltekintve 10 pontos a könyv!
Inés Suáres életéről itt olvashatunk.
10/10




Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések