Isabel Allende: Távoli sziget

Isabel Allende nekem az az írónő, akitől a regényeit azonnal megveszem gondolkodás nélkül. Műveiben olyan nőkről ír, akik kiemelkedők emberségükben, tartásukban, okosságukban, olyan nők, akik nélkül a világ nem olyan lenne mint most. 

Ebben a regényében egy rabszolgalányról olvashatunk, aki az 1700-as években Saint-Domingue szigetén szolgál, egy francia nemes ültetvényén. Zarité szerencsés, mert belső, azaz házi rabszolga. Nem kell a cukornád ültetvényen dolgoznia, ahol hullnak a rabszolgák, mint a legyek. "Csak" ki kell szolgálnia az úrnőjét, és az urát, majd később más szolgáltatásokat is kér tőle az ültetvény gazdája. Hiába rabszolga, és analfabéta a lány, mégis olyan erő, tisztesség, és akarat él benne, ami átsegíti a nehézségeket. Túlélni mindent a gyerekekért!

Habár a főszereplő Zarité, mégis igazi történelmi betekintést nyerünk a Saint-Domingue rabszolgatartásról, és felkelésről, majd New Orleansban élő mulattokról. A könyv Zarité szavaival kezdődik, ahogyan be is fejeződik, miközben a rabszolgalány gondolatai, érzései a fontosabb történéseknél meg-megjelenik.

A regény során Zarité mellet még néhány szereplővel is megismerkedhetünk, akikkel a rabszolgalány sorsa így vagy úgy, de összefonódik. A rabszolgaság mint intézmény, ránehezedik az olvasóra, hihetetlen az a kegyetlenkedés, amit a fehérek ki tudnak találni, a felkelés során ezt a kegyetlenkedést visszaadják a feketék is. A fehérek és a feketék közt ott élnek a mulattok, akiket igazából senki sem fogad be, osztály nélküliek. Az Ő sorsuk az állandó bizonyítás, és elfogadtatás.

Nagyon tetszett a könyv! Izgalmas, és nagyon sok új információt ad az olvasónak. Igazából Valmorain és a felesége kivételével mindegyik főszereplő szimpatikus volt nekem. Isabel Allende ismét bebizonyította nekem, hogy remek írónő. Magyarországon talán kevesen olvassák a műveit, de remélem ez hamar változni fog. 

10/10