Jodi Picoult: Gyere haza



Adott egy házaspár, Zoe és Max, akik gyereket akarnak. A sors közbeszólt, és többszöri próbálkozás ellenére is nem sikerült élő gyermeket kihordani és megszülni. Ebben az embert próbáló helyzetben Max teljesen összetörik, és feladja azt a reményt, hogy lehet gyereke. Nem tud támaszt nyújtani a feleségének, nem akar több orvosi kezelésre menni. Egyetlen kiutat lát az életében, a válást. 

Zoe nem érti a férje választását, Ő még tovább akar próbálkozni, hiszen három megtermékenyített, lefagyasztott petesejt várja őket. A válás, mint derült égből a villámcsapás éri, és megpróbál új életet kezdeni a férje nélkül. Segítségére egy újdonsült barátnő siet, Vanessa.  A kezdeti barátságból észrevétlenül szerelem alakul ki. 

Vegyesek az érzéseim a könyvvel kapcsolatban. Az első néhány fejezetet őrült nehezen olvastam, mert folyamatosan elöntött a személyes érzéseim, tapasztalataim az elveszített baba miatt. Le kellett tennem a könyvet, mert nem bírtam elviselni a fájdalmat, Zoe és a saját fájdalmamat. Még így is nagyon megrázott, hogy Istennek hála nekem végül lett gyermekem. Ekkor éreztem azt, hogy ezt a könyvet nekem írták.

Ahogy Picoult-tól megszokhattuk mindhárom főszereplő szemével látjuk a cselekményt, és olyan társadalmi problémát boncolgat, amit nagyon nehéz szerintem megoldani. Számomra egy kicsit túl sok volt az, hogy Max fanatikus vallásosságba menekül. A hagyományos család legfőbb szószólójának nem egy minden eszközt bevető vallási szektának kell lenni. Ahogy haladtam a történetben, úgy kezdtem nem érteni, hogy akkor most boldog vagy nem boldog volt a házasság. Max figurája egyre ellenszenvesebbé vált számomra, de Zoe-val sem tudtam tovább azonosulni. Azt is mondhatnám, hogy számomra a könyv szereplői átlagosak nem kiemelkedők, laposak. Pedig maga a feldolgozott probléma tökéletes választás volt az írónőnek, hiszen erről a témáról mindenkinek van véleménye. 

Nem lett a kedvenc Jodi Picoult könyvem a Gyere haza, pedig az írónő a megszokott módon írta meg a regényét. Talán azért sem lett a kedvencem, mert most már valami újat várok tőle, de még mindig a régi. Ettől eltekintve ez egy igazi Picoult könyv, amit még megfűszerezz az a lehetőség, hogy zenét is hallgathatunk olvasása közben. A kiadónál le lehet tölteni a könyvben szereplő zenéket. Igazán ötletes, és segítségével az érzelmek csak úgy elárasztják az olvasót.
8/10

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések