Cynthia Hand: Angyalfény

Alig fejeztem be a sorozat első részét, azonnal belekezdtem a második részbe. Annyi kérdésre kerestem a választ, és reménykedtem benne, hogy ebben a kötetben megtalálom.

A történet ott folytatódik, ahol az előző könyvben befejeződött. Clara nem igazán teljesítette a rendeltetését, és kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy most új rendeltetést kap-e. Újabb álmok gyötrik, amik a jövőben nagy szomorúságot okoznak a lánynak. Clara nem mer segítséget kérni az anyjától, egyedül próbál megbirkózni a feladattal. Christian segítségével sikerül kiderítenie, hogy egyáltalán mit is jelent az álma. Ha Clara azt gondolta, hogy a rendeltetés megfejtése után könnyebb lesz az élete, akkor nagyot tévedett. Minden csak egyre nehezebbé válik.

Az első részben feltálalt szerelmi háromszög egyre jobban bonyolódik, hiszen az első kötetben mellőzött Christian nagyobb szerepet kap az Angyalfényben. Jobban megismerheti az olvasó, és a kicsit ellenszenves fiúból hamar az olvasók kedvencévé válik, miközben Tucker még mindig nagyon szimpatikus.

Az írónő lassan egyre több információt oszt meg az olvasókkal az angyalok világáról, de sajnos elég keveset. Éppen ezért a cselekmény elég lassan csordogál, és a nagyszerű tájleírások sem tudják úgy feldobni a történetet ahogy vártam. Bevallom nekem nagy csalódást okozott az a mérhetetlen nagy titkolózás, amivel az írónő bevezetni szeretné Clara múltját. Engem nem tudott kellően ráhangolni a nagy leleplezésre, mert annyira dühös voltam az anyjára, aki semmit sem mond el a gyerekeinek. 
Bár újra feltűnik a színen a fekete szárnyú Samjeeza, de igazából nem sok minden derül ki róla, bár kétségtelen, hogy az ember akaratlanul is megsajnálja az angyalt. De én pont a jó és a rossz angyalokról szerettem volna többet megtudni, a harcukról, a küldetésükről!
Ezért elég rossz szájízzel tettem le a könyvet, habár biztos el fogom olvasni a harmadik részt is, mert tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy az írónő az utolsó kötetbe zsúfol be mindent, vagy hogyan fogja megoldani a sok-sok kérdés dilemmáját.
7/10

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Kedves Blogszerkesztő!

Szeretnénk Önnel felvenni a kapcsolatot idén ősszel megjelenő újdonságaink kapcsán, ezért kérjük, írjon egy válaszlevelet a lukacs.gabor@maxim.co.hu e-mail címre!

Köszönettel:

Lukács Gábor
Maxim Könyvkiadó Kft.
6728 Szeged, Kollégiumi út 11/H
Telefon: 62/548-444; 62/551-100
Fax: 62/548-443
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések