Susan Ee: Angelfall - angyalok bukása

Tegnap délben érkezett a futár, pont amikor én is hazaértem. Nosza kibontottam a csomagot, és szokásomhoz híven belelapozgattam a könyvekbe. Az Angelfall-lal kezdtem, ledobva magam egy kényelmetlen helyre, hogy na akkor lássuk azt a bizonyos első mondatot vagy első oldalt. Több mint egy óra múlva arra eszméltem, hogy konkrétan görcsöl a derekam a kifordult tartásom miatt, és egyáltalán ki ment el a gyerekért az iskolába??!!!!!!! Szerencsére a férjem nem felejtette el a lányomat, de rendesen zokon esett, hogy ott kell hagynom a szereplőket, miközben majd megesz a kíváncsiság a történettel kapcsolatban. Ezek után próbáltam igazi anyuka lenni, de bevallom nehezen ment. Igaz a rövidke "csakbelenézek" alatt eljutottam a regény feléig, de ez kevést volt. Ki akartam olvasni!!! Szenvedésemen senki nem könyörült, csak este tudtam ismét a kezembe venni a könyvet. Azon már meg sem lepődtem, hogy majdnem hangosan jajgattam, hogy ne már, már csak 4 lap van hátra, és így nem fejezheti be az írónő! De befejezheti, és a kedves olvasó enyhe elvonási tünetekkel próbálja kideríteni, hogy akkor mikor jelenik meg a következő rész. 
Gondolom ez a bő lére eresztett bevezető rész már jelzi, hogy én nagy rajongója lettem az írónőnek. Kevés olyan könyvvel találkozok, ami ennyire elvarázsol már az első két mondat után. Mert nálam ezt történt. 

Hat hét telt el azóta, hogy az angyalok serege elpusztítja a modern világot. Az éjszaka az angyaloké és a különböző rémisztő lényeké, nappal pedig az emberbandák fosztogatják a még fellelhető készleteket. Hat hete éheznek már az emberek teljes félelemben és tanácstalanságban, amikor a 17 éves Penryn a tolószékbe került húgával, és az anyjával megpróbál az erdőbe menekülni. Penryn húgát elrabolják az angyalok, és a lánynak csak egyetlen esélye marad hogy megtalálja a testvérét, ha az ellenségével szövetkezik. Rafi egy súlyosan megsérült harcos angyal, akinek kapóra jön Penryn segítsége, hogy egyáltalán túlélje az ellene elkövetett merényletet. Ők ketten bukdácsolnak a teljesen letarolt Szilícium-völgyben, hogy eljussanak San Franciscóba, az angyalok Fészkébe, ahol az egyikük a húgát a másikuk a reményt keresi. 

forrás
Nem értem én ezt a YA besorolást. Mert egyrészt 17 éves a főszereplő, és a szerelmi szál is ennek megfelelő, de a posz-apokaliptikus világ igazán brutális, gyomorforgató. Az írónő tett róla, hogy ne csak az utalásukra hagyatkozzunk, hanem feketén-fehéren a képünkbe nyomja a véres valóságot. Nem bíz semmit a fantáziára, véresen tálalja nekünk az összes szörnyűséget, ami csak megtörténhet egy emberrel egy ilyen világban. Szóval ez a tizennégy éves kortól ajánljuk dolog szerintem nem működik, vagy a mostani tiniknek erős gyomruk van.
Penryn egy igazán belevaló kis csaj, akinek nagyon fura anyukája van, viszont ennek köszönheti hogy egyáltalán esélyük van arra, hogy túléljék a háborút. Halkan megjegyzem, hogy úgy érzem az anyuka előbb-utóbb fontos lesz. Penryn alakja tökéletesen illeszkedik a cselekményhez, ami akciókban bővelkedik. Nem unatkozhatunk egy percet sem, a történet feszes tempóban visz bennünket a végéig, az érdeklődést végig fenntartja. Az angyalokról nem sok dolgot tudunk meg, még igazán azt sem érthető, hogy miért támadják meg az embereket. Valószínűleg a következő részekből majd kiderül ez is. Talán ez az egyik kis hibája a könyvnek, hogy nagyon kevés információt kapunk, a másik a kiadóé. Elég sok helyen található elütés, gondolatjel hiány vagy többlet.
Ebben a könyvben az angyalok nem a jó fiúk, vagy talán nem mindegyikük. Arrogánsak, büszkék na meg persze gyönyörűek. Az írónő tudja, hogy mitől döglik a légy, azaz a nők. Rafi az a férfi, akit minden nő akar. Kár, hogy nem létezik az életben ilyen férfi, ettől függetlenül álmodozhatunk róla. Az alakja tökéletesen illeszkedik Penryn alakjához, imádtam olvasni a szócsatáikat.

Csak azt tudom még mondani, hogy nagyon várom a következő részt, ami már külföldön idén megjelent. Aki még nem olvasta gyorsan szerezze be!
9,5/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2013
Terjedelem: 342 oldal

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések