Robert Charles Wilson: Kronolitok

Szeretem a sci-fi műfaját, habár elég keveset olvasok belőlük. Tavaly figyeltem fel az íróra, amikor a kezembe akadt a Pörgés-trilógia. Sikerült mind a három részt elolvasnom, és újabb "szeretem" írót avattam magamban, mert engem a Pörgés-trilógiával megvett kilóra (még az utolsó gyengécske befejező rész ellenére is).

Ezért keltette fel a figyelmemet a Kronolitok című regénye, mert az eredeti kiadása 2001, azaz jóval a Pörgés előtt jelent meg, és az alapprobléma is hasonló.

Scott Warden szoftvertervező nem a munka hőse, amíg várja, hogy a következő megbízás rátaláljon, családjával Thaiföldön élvezi az életet. Aztán egy nap barátjával megfigyelik, ahogy a szomszédos dzsungelben hatalmas kőoszlop jelenik meg a semmiből, letarolva maga körül a növényzetet. És ez az oszlop nem természetes eredetű: oldalán felirat hirdeti egy bizonyos Kuin diadalát ellenségei fölött. De még ez sem minden, mert a felirat szerint a csatára csak több mint húsz év múlva fog sor kerülni! 
Ahogy világszerte egyre több, különös sugárzást kibocsátó emlékmű jelenik meg a jövőből, Scott egyre jobban belebonyolódik az eseményekbe, a kutatásba a kőoszlopok eredete után. A Föld társadalma pedig két részre szakad: egyesek Kuin eljövetelét várják, mások épp ellene, a békéért protestálnak.

Érdekes feltevéssel foglalkozik az író, jelen esetben azzal, hogy miként befolyásolja/befolyásolhatja a jelent majd a jövőt, ha az időben visszaküldünk egy kőoszlopot, ami egy elkövetkezendő győztes csatáról állít emlékművet. A jóslat beteljesedhet? Saját magunk idézzük elő, vagy képesek vagyunk befolyásolni a jövőt? Számomra félelmetes kérdések ezek, mert hiszek abban, hogy egyszer képesek leszünk rá. Ahogy én is beleborzongok ebbe a lehetőségbe, ugyanígy éreznek az író szereplői is. Képtelenek megfogni a megfoghatatlant, teóriákat készítenek, és úgy tűnik csak egy ember látja át a káoszt, tau-turbulencia megalkotásával valami érthetővé válik. A főhős élete összekötődik a tudós Sulamith Chopra életével. A cél az, hogy a kronolitok pusztítását leredukálják, később megakadályozzák.

Wilson itt sem kíméli a főhősét, ahogy az emberiséget sem. Nekem ezért lesz hihető a történet, még akkor is, ha tudományos értekezéseket bevallom nem nagyon értettem. Hiába na a fizika nem az erősségem. ;-)

Ahogy a Pörgés-trilógiánál megszokhattam, itt is az ellenség arctalan. Én úgy érzem az írónak a cselekmény befejezése nehéz falat. Itt sem voltam elégedett a történet végével, ahogyan a Pörgésnél sem. Ettől függetlenül érdekes sci-firől van szó. Érdemes elolvasni.

8/10

Kiadó: Metropolis Media

Kiadás éve: 2012

Terjedelem: 258 oldal