Lucinda Riley: A meredély szélén (...Szösszenet)

Grania Ryan lelkileg összetörve érkezik haza a szülői házba, nem akar semmi mást csak egy kis nyugalmat. Amint egy este egyedül sétálgat, észrevesz egy aprócska kislányt a meredély szélén. Nem akar hinni a szemeinek, hiszen a szél és a háborgó tenger között nem szoktak gyermekek lenni.Találkozásuk egy kisebb lavinát indít el. Grania saját magát is meglepve kötődni kezd a kislányhoz, hiába ellenzi anyja a gyerekkel, illetve a gyerek családjával a kapcsolatot. A könyv lapjain lassan fény derül a családi titkokra, és Grania élete is megváltozik.

Mostanában igazán kedvelem a múlt titkaival terhes könyveket. Szeretek alámerülni az időben, és felfedezni a családi titkokat. Mivel az írónőtől már olvastam is egy regényt, így egyértelmű volt számomra, hogy a következő könyvét is megszerzem.
Aurora lesz a narrátorunk az olvasás során, aki nem más mint az a kislány akivel megismerkedik Grania. Segítségével repülünk az időben. Apropó idő! Egészen a kezdetektől úgy éreztem, hogy az idővel, az időszámításával van valami gond. Annyira ott motoszkált a fejemben ez a probléma, hogy még az olvasási élményemet is befolyásolta. Persze a végére minden kiderül, és érthetővé válik a csavar is.
Szóval Aurora megfogja az olvasó kezét, és elrepíti két nemzedékkel távolabbi világba, ahol elkezdődik minden, és kialakulnak a családi gubancok. Felváltva léphettem a késői és a közeli múltba, ismerhettem meg a szereplőket. A Ryan és a Lisle család titkai feltárulnak, miközben a közeli múltban Grania próbál talpon maradni. Fájdalom, csalódás, irigykedés mételyezi meg a két család kapcsolatát, és egy cseppnyi misztikum, amitől csak izgalmasabbá válik a cselekmény. Aurorat azonnal a szívembe zártam, a vékonyka kislány alakja automatikusan kiváltotta bennem az anyai ösztönöket. Míg Grania-val nem tudtam azonosulni, hiába sajnáltam szegényt a magánéleti problémái miatt.
Számomra néhány részlet annyira nyilvánvaló volt, mások pedig megdöbbentettek. Talán ezért éreztem hullámzónak a könyv színvonalát. Bár teljesen elbűvölni nem tudod, mégis kellemes olvasmánynak bizonyult.
8/10

Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2014
Terjedelem: 440 oldal

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések