Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
"Zulejka kinyitja a szemét." és belenéz abba a világba ami körülveszi. Sokkal idősebb férj, egy kibírhatatlan anyós, és halott gyermekek. Zulejkának nincs semmije csak a munka, ami teljesen kifacsarja a fiatal nőt. A napok ugyanúgy telnek, és a fásultság nemcsak Zulejkára hanem az olvasóra is rátelepszik, amikor a Vörös Hadsereg katonái megjelennek a faluba, és összeszedi az állítólagos kulákokat. A nő hirtelen egyedül találja magát, először összetörik, de aztán erőt vesz magán és megpróbálja túlélni a megpróbáltatásokat. Az úti cél a távoli Szibéria különböző nációjú, társadalmi helyzetű emberekkel. 

Mindig is érdekeltek az ilyen témájú regények, néhányat már olvastam is, de a családi legendáriumban is sajnos megtalálhatók a "málenkij robot" féle elhurcolások. 

"Zulejka kinyitja a szemét" és talán számára megváltás az elhurcolás. A kitelepítettek parasztok, értelmiségiek, urak, szegények és gazdagok, bűnözők. Még a vallásuk sem egyforma, muszlin és keresztyén jól megfér egymás mellett.

Tetszett, hogy nemcsak Zulejka szemén keresztül láthattam a történetet, ugyanolyan fontos szerepe volt a szovjet tisztnek, és az orvosnak is. A szovjet állam könyörtelenségéről már sokat hallottam, ebben a regényben az írónő megpróbálta ezt elénk tárni több kevesebb sikerrel. Bár érdekes volt a cselekmény, mégis néha nem éreztem kidolgozottnak, ettől függetlenül egy nagyon szép könyvről van szó. 
8/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 520 oldal
Fordította: Iván Ildikó

Nincsenek megjegyzések :

Vége a 2016/2017-es tanévnek!!!!!!

3 megjegyzés
Persze még nem nekem, csak a gyerkőcnek. Egyáltalán miért írok róla? Mert ez a tanév nagyon kemény és megerőltető volt. Nekem még mindig az.

Azzal kezdődött minden, hogy amióta iskolás a Gyerkőc sokszor beszéltünk arról, hogy mi lenne ha 8 osztályos gimnáziumba menne. Mire észbe kaptunk, már elkezdődtek szeptemberben a felkészítők, de mi egyáltalán nem is akartunk oda járni. Aztán az egyik ismerősöm jelezte, hogy talán mégis jobb lenne ha menne, mert hasonló feladatokat fog kapni a szóbelin. Így az őszi szünet után a gyerek 4 napot edzett, 1 napot felkészült a felvételire. Mondanom sem kell, hogy hétvégén nem is csináltunk érdemben semmit, mert akkor pihente ki a hétköznapi fáradságot. Így mentünk február közepéig/végéig, amikor végre a szóbelin is túl jutott.

Valahogy ez a tanév a pech szériáról is szólt! Kezdve azzal, hogy a vívóversenyeken szegény Gyerkőc mindig megkapta a saját mumusát. De tényleg mindig, és már az első körben. Egy idő után kezdtük megszokni, és megpróbáltuk a gyereket arra felkészíteni, hogy a "mumust" is le lehet győzni.
Aztán folytatva azzal, hogy amikor a központi felvételit írta, kitört rajta az influenza, alig tudta a tollat tartani úgy remegett. Azt hittem ilyen nem történhet meg, max a szülők ezzel védekeznek, ha nem mennek el felvételizni. De létezik! A magyar közben tört ki, szünetre úgy jött ki, hogy remegett, mint a nyárfalevél. Akkor közösen úgy döntöttünk, hogy végigcsinálja, nem függesztjük fel az írásbelit. Amikor hazaértünk azonnal lázat kellett csillapítani, és egy hétig nyomta az ágyat. Ennek egyenes következménye az volt, hogy nem hozta a várt pontokat. Habár a szóbelin mindkét suliba brillírozott, azért az írásbelin elvesztett pontokat nehéz volt pótolni.

De minden jó, ha vége jó! Márpedig nekünk az! Sikerült a felvételi, és az országos bajnokságon második lett egyéniben, és csapatban is. Nem utolsó sorban legyőztük a Mumust.
Itt még Balatonfüreden a szálláson.
Gyerkőc egyke, és már néhány éve siránkozik egy kutyáért. Eddig sikerült leszerelni. Még a bajnokság előtt, odajött hozzánk alkut kötni. Ha bejut a 8-ba kutyát kap. Belementünk az alkuba, és most vasárnap haza is hoztuk Szivacsot, aki egyébként Púp a hátamon. Amúgy cuki, épp ma fürdettem. Szegény úgy remegett, most a nagy ijedelem miatt szunyókál. Bezzeg este 11-kor csak úgy feléled, és éjfélig randalírozik. Én meg kísérgetem, nehogy valamit megrágjon.

Szóval csak ennyi. Meg még annyi, hogy egy csomó statisztikát kell csinálnom, és napok óta tök ideg vagyok egy pályázat miatt. Amit már a hátam közepére kívánok.

3 megjegyzés :

Jeff Vandermeer: Borne (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
Vandermeer számomra tabula rasa volt eddig. Igazából akkor kezdtem egy kicsit utánanézni, amikor az egyik molyos barátosném csendben megjegyezte, hogy neki nem igazán kellemes a viszonya az író műveivel. De ekkora már a kezemben volt a könyv. Ezek után nem csoda, hogy kicsit félve kezdtem el olvasni. A félelmem az első néhány oldalnál is megmaradt...mi van????? Repülő medve, szivárvány színű Borne, elpusztult város. Aztán elkezdett tetszeni.

"Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.
Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.
Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat."
Rachel emlékezéseiből lassan megismerhető a világ, illetve hogy miért lett ilyen. A szemem előtt az író látomása életre kelt, és a világ hiába kegyetlen, mégis Vandermeer szemein keresztül egyedivé, néha varázslatossá válik. A kulcsszó a varázslatos. Mert abban a lepusztult szemétben ami maradt a városból, mégis látványos helyzeteket tud teremteni. A könyv képi világa tökéletes, és bár a legégetőbb kérdésekre nem kaptam választ, magam is meglepődtem azon, hogy nem volt hiányérzetem. Talán azért is, mert ez a biotechel teletűzdelt világ nem annyira idegen tőlem, simán el tudom képzelni, hogy néhány évtized múlva már mi is használni fogjuk.
Borne és Rachel kapcsolatára épül a regény naplószerűen. Minden más másodlagos, Rachel érzelmei a "lény" iránt intenzívek, és éppen ezért cselekmények sorozata indul el, hogy megvédje kapcsolatukat. 
Érdekes és egyedi ez a könyv. Egyáltalán nem bántam meg az olvasását.
8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 320 oldal
Fordította: Farkas Veronika


Nincsenek megjegyzések :

Robert Jackson Bennett: Pengék városa (Isteni városok 2.)

Nincsenek megjegyzések
A sorozat első kötetéről már írtam, nekem nagyon tetszett a felvázolt világ, így megvettem a második részt is. 

5 év telt el, és Shara Komayd-nak semmivel sem könnyebb, sőt, egyre nehezebb a helyzete. Kénytelen régi barátjától segítséget kérni a vúrtyavasztáni gondok miatt. Turjin Mulaghesh nem tud nemet mondani Shara-nak, elvállalja a feladatot, hogy kiderítse mi folyik a Pengék városába. Az öregedő tábornok hamarosan rituális gyilkosságok közt találja magát, és ha ez még nem lenne elég, az éjszakáit is megkeserítik a rémálmok. Ráadásul régi harcostársa lányával, Signe Harkvaldssonnal is meg kell találnia a hangot, mert eddig a lány csak az idegeire ment.  De az igazi nagy problémát az okozza, hogy Mulaghesh esküdni merne arra, hogy Vúrtyavasztán régi istennője vissza akar térni, a legyőzhetetlen harcosaival egyetemben.

Sikerült az írónak sokkal jobb regényt írni, mint a sorozat első része. Sokkal kidolgozottabbak a karakterek, és a kelő humor is megmaradt. Sokszor mosolyogtam Mulaghesh-en, ami kellett is, mert egyébként a cselekmény véres és komoly. A kitalált világ egyre érthetőbbé válik, a félkarú tábornok visszaemlékezései megmagyaráznak néhány dolgot. Ennek a nőnek hatalmas szíve van, és bár nem fiatal, nem szép, mégis szurkol az olvasó neki, és a könyv végére megszereti. A pörgős történet olvastatja magát, mire észbe kaptam már a végénél jártam. Ahogy az első résznél is, itt is egy csomó minden még függőbe maradt, hiszen sorozatról van szó, és én már várom a harmadik részt.
10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 464 oldal
Fordította: Huszár András


Nincsenek megjegyzések :

Ian McDonald: Újhold (Luna 1.)

Nincsenek megjegyzések
Ian McDonaldtól eddig még semmit nem olvastam, de egy ideje a várólistámon csücsül. Az Újhold a Könyvhétre jelent meg, és engem egészen elcsábított a fülszövege, illetve a könyv borítója. Egy percig nem haboztam és azonnal megvettem e-bookban, amint lehetővé tették.

"A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért.
És Adriana Corta pontosan ezt tette.
A Hold legfiatalabb uralkodócsaládjának fejeként Adriana kicsavarta a Hold hélium-3 iparát a Mackenzie vállalat kezéből, és új státuszt vívott ki a családjának. Élete alkonyán azonban Adriana vállalatát számos ellenség támadja, akiket üstökösszerű felemelkedése során szerzett. A Corta család csak úgy maradhat fent, ha Adriana öt gyermeke megvédi az anyjuk birodalmát a támadóktól… és egymástól is."

Az első benyomásom a könyvről bármennyire is nevetségesen hangzik, olyan mint a Dallas némi koreai beütéssel. Még mielőtt bárki fintorogva elhúzza az orrát, ez nem azt jelenti, hogy olyan rossz is lenne. Sőt!
Szóval adott a jövőben a Corta család, akik a szerencséjüket a Holdon alapozták meg. A Corták az öt sárkányok egyike, azaz a Holdat öt nagyhatalmú család "irányítja", vagyis zabolátlanul használja a nyersanyagait. Ebben a regényben a Hold egy poros, kopár sziget az emberiségnek, ahol keményen megharcolnak az életért az itt élők. Mélyen a felszín alatt városok alakultak ki, ahol csak az öt család tagjai, illetve dolgozói tudnak igazán érvényesülni, mások állandóan az élet-halál között remeg. A négy elem (a víz, a tér, az adat és a levegő) számlálója állandóan pörög a szembe épített csib-en. A Holdon nincsenek törvények csak szerződések, és csak nemrég van viszonylagos nyugalom a két rivális klán között, a Corták és a Mackenzie családok között. Itt a család a fontos és az összetartás, már gyermekként ezt nevelik az emberekbe. Merev szabályok közt történik a nagy mamutvállalatok irányítása, ahol a családfők tejhatalmú urak, akik életről és halálról is dönthetnek. A Holdra nemrég érkezett embereket holdbéláknak hívják, és körülbelül két évük van arra, hogy eldöntsék maradnak vagy visszamennek a Földre. Két év után annyira megváltozik az emberek csontjai, hogy képtelenek lennének élni az anyabolygón. A Hold börtön, ahonnan nem lehet elszabadulni!
A regény elején a Corta családod ismerhettem meg, és közben rálátást kaptam a többi családról is. Néhányszor kapkodtam a fejem az ismeretlen szavak miatt, de szerencsére a könyv hátulján a szószedet segítséget adhat, igaz egy idő után ki lehet következtetni, hogy akkor most ez mit jelent. A Corta család mérföldkőhöz érkezett, igazi nagyágyúk lehetnek még az öt sárkány között is, csak a megfelelő lépéseket kell tenni. De senki sem gondolja, hogy a háttérben milyen hatalmi harcok folynak, és egy idő után az olvasó is csak sejti, hogy több van a sorok között, és valami történni fog. Ez a sejtés végigkísért az olvasás során, és a könyv végénél BUMMM... most már értem az összehasonlítást Martin papával. Ó Te Jó Ég! De szeretném a folytatást olvasni!!!
Néhány karakter érdekes volt számomra, bár igazán kedvencet nem avattam. Eléggé szabados az Újhold. A homofób férjemnek nem is tudom ajánlani, mert teljesen kikészülne a könyvtől.  De nekem így tetszett, az író még ezzel is jelképezte a Hold társadalmának sokszínűségét, a kultúrák keveredését, és nem utolsósorban a félelmet, amit a bezártság okoz és az a tudat, hogy bármikor meghalhat az ember.
Összegezve azt mondhatom, hogy McDonald sikeresen megvett magának. Egy igazán ütős regényt írt, ami játszódhatna bárhol, de a Hold egy olyan pluszt ad a cselekménynek, ami az író zsenialitását jelzi.
9/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 432 oldal
Fordította: Tamás Gábor

Nincsenek megjegyzések :

Wass Albert: Eliza (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
Kedvelem Wass Albert könyveit, mert benne a dolgos, egyszerű embereknek állít emléket.

A történet Amerikában, Ohio államban játszódik a 19. században. A címszereplő Eliza egy egyszerű felszolgáló/kisegítő lány egy fogadóban. Szerelme, majd később a férje Jacob, szintén egy nagyon egyszerű bányász fiú, aki még írni és olvasni sem tud, de becsületessége és tisztessége kiemeli a többi bányász közül. Kitartásának, szorgalmának köszönhetően egyre jobban megy a fiatal párnak, olyannyira, hogy lassan az igazán tehetős családok közé tartoznak. De eközben elveszítik azt, ami talán a legfontosabb egy családnál, az egymásra figyelést.
Az olvasó szeme előtt lesz Jacob vállalkozó, és egyre gazdagabb, miközben egyre távolabb kerül attól az eszmétől, amit még fiatalként vallott. Bár becsületessége, és a munka szeretete egyáltalán nem változik, mégis egyre jobban eltávolodik a szeretteitől. Fájdalmas látni, hogy nem tud igazán "tiszta" maradni, mert őt is megfertőzi az emberi nagyzolás.

Wass Albert Ohio államba helyezte szereplőit, azokat az embereket, akik dacoltak az időjárással, a természettel, és megalkották lakhelyüket. Előbb pici falu, később már város állt a folyó partján. Munkájuk, verejtékük által az emberi civilizáció egy újabb szűz területet tört be. 
Csak azt sajnálom, hogy számomra oly kurtán lett vége ennek a regénynek. Még olvastam volna tovább a család sorsát.
8/10
Kiadó:Kráter
Kiadás éve: 2004
Terjedelem: 384 oldal

Nincsenek megjegyzések :

Jennifer Clement: Elveszett lányok országa

2 megjegyzés
A Papírhattyú elolvasása után az érdeklődésem Mexikó felé irányult. Arra próbáltam keresni a választ, hogy tényleg annyira brutális a kartellek hatalma. Már régóta szemezek ezzel a könyvvel, de eddig folyamatosan csúsztattam a várólistámon. Itt volt az idő  az elolvasásához.

Ladydi egy pici faluban él Mexikóváros közelében. Ebben a falucskában nincsenek férfiak, a kemény élet elkoptatja a férjeket, sokuk a közeli USA-ba szökik illegális munkásként. Még eleinte küldenek pénzt az otthon maradt családnak, de néhány év múlva az asszonyok és a gyerekek nem hallanak többet a családfenntartóról. Így a nők kénytelenek egyedül felnevelni a gyermeküket. 
Ebben a faluban nincsenek lányok sem, azaz vannak, de az anyák fiúknak öltöztetik őket, nehogy a fekete terepjáró elrabolja ezeket a lányokat. Mert a kartell levadássza a szép nőket, akár már 12 évesen is, és ezek a lányok soha nem térnek vissza.

Ladydi és barátnői sorsát követi nyomon a regény. Ami kemény és rettegéssel teli. Ahol lyukakba bújnak a lányok a drogbárók elől, ahol holtesteket találnak a dzsungelben, ahol a helikopterek súlyosan mérgező vegyszereket szórnak a falukra. De mindeközben ezek a lányok megpróbálnak boldogok lenni, és összetartani. 

Az európai nők el sem tudják képzelni milyen az, ha kénye kedvére ki vagyunk szolgáltatva a férfiaknak. Ha rabszolgavásáron eladhatnak bennünket. Brrr... A hideg is kiráz ezektől. 
Összeszorult szívvel olvastam ezt a regényt, és csak bámulni tudtam Ladydi kitartását. Nem tudom most mi lehet Mexikóban, de reménykedem benne, hogy felszámolták ezeket a túlkapásokat.
9/10
Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 264 oldal
Fordította: Mesterházi Mónika

2 megjegyzés :

Leylah Attar: The Paper Swan - Papírhattyú

3 megjegyzés
Előre le kell szögeznem, hogy ez a bejegyzés tele lesz spoilerekkel.

Néha azt érzem, hogy kell valami egyszerűbb, gyorsan olvasható regény, amin nem kell sokat agyalni. Ilyenkor veszem a kezembe a romantikus könyveket, amik kellően el tudnak szórakoztatni. Így esett a választásom a Papírhattyúra is, persze erősítette a választásomat a Molyos értékelések is. Úgy gondoltam ez a regény több lesz egy kis romantikázásnál. 

Az első oldalak elolvasása után csak örülni tudtam, hogy elkezdtem olvasni, mert tényleg izgalmas felvezetést kaptam. Végre egy olyan emberrablás, ahol a rabló nem bánik kesztyűs kézzel az áldozattal, hiszen így sokkal eredetibb cselekményt kaptam. Szóval örömmel olvastam tovább, amikor beütött a krach. Csak nem Stockholm-szindróma!!!??? Á nem, sokkal rosszabb. 

Skye egy dúsgazdag üzletember egyetlen lánya, akit egy este elrabolnak. A lány érzi, hogy valójában isteni gondviselésnek köszönheti az életét, mert nem rablásnak indult a támadás, de mégis életbe maradt. Egy hajóra kerül, ahol csak ketten vannak a rablóval együtt. A kezdeti sokk után Skye megpróbál kapcsolatot létesíteni a férfival, illetve elmenekülni. A próbálkozás katasztrófával (csonkítással) jár a lány részére, és ez megtanítja neki, hogy valójában egy igazán veszélyes emberrel hozta össze a sors. 
Skye emlékezéseinek köszönhetően lassan megismerjük a gyerekkorát, és választ kapunk arra is, kicsoda valójában a rabló. Ó csak nem, DE!!! Az agresszív, brutális férfink valójában a lány gyermekkori barátja/szerelme. 
Ezek után meglepődve olvasom (látom), hogy az érzelmek nem szűntek meg a két ember közt. Sőt!! Egyre erősebb lesz függetlenül attól, hogy egy szinte áthágatlan akadály van közöttük, ez nem más, mint a bosszú. Mind a két fél a másikat hibáztatja a múltbeli dolgokért, amiben a legnagyobb ellenség Skye apja. Elindul a szeretlek, de mégsem, mert valójában gyűlöllek. Szerencsére nem nyújtja el az írónő ezeket a részeket, hiszen  olvasóként éreztem, hogy a valódi problémát feloldani nem lehet. Aztán eljutottam a könyv azon részéhez, amit erősen ki lehetett következtetni. Kár, mert a meglepik sokkal jobban tetszenek. Természetesen ebből kifolyólag a regény vége sem okoz meglepetést. Ha csak az nem, hogy nem tudom megérteni Skye-t. Mert nőként borzasztóan irritált, hogy beleszeret egy olyan emberbe, aki bántalmazta, és még ráadásként közvetve neki köszönheti a hőn szeretett apja halálát. Persze van megbocsátás meg minden, DE könyörgöm a családját pusztította el, még azok után is, hogy együtt voltak. Ilyenkor elgondolkozok azon, hogy ennyire más lehetek, mint a többi olvasó, akik szuperlatívuszokban beszéltek/írtak erről a regényről? Vagy már túl öreg vagyok, és nem értem a mai romantikát, szerelmet? Mert engem a hideg is kirázna, ha együtt kellene élnem egy olyan emberrel, mint az emberrabló Damian, függetlenül attól, hogy a kinézete isteni. 

Ebből következik, hogy a könyv olvasása közben néhányszor (sokszor) felment bennem a pumpa, és legszívesebben a fejemet a falba vertem volna, hogy ezt ne, légyszi!!!! Pedig az igazán ígéretes kezdés rendesen becsapott, kár hogy olyan amilyen. :-(
6/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 376 oldal
Fordította: Kamper Gergely

3 megjegyzés :

Carlos Ruiz Zafón: Marina

Nincsenek megjegyzések
Zafón nekem az az író, akinek sikerült mesterien megborzongatnia. Így nem volt kérdés, hogy beszerezzem ezt a könyvét is. Persze az is érdekelt, hogy a Marina ifjúsági, azaz YA regényként mennyire lesz más, mint az író többi könyve.

1980-ba repülünk vissza Barcelonába, ahol Óscar Drai egy bentlakásos iskola tanulója. Szabadidejében a város elhagyott villa negyedébe kóborol, ahol egyszer csak megismerkedik Marinával,  egy lélegzetelállóan szépséges lánnyal, aki a festőművész apjával egy elhanyagolt villában lakik. Óscar hirtelen egy családot kap, és a szeretetre kiéhezett szíve hevesen kezd el verni Marina miatt. A két fiatal együtt folytatja a város elhagyott, elpusztult részeinek felfedezését, amiben fontos szerepet játszik a régi temető, ahol egy titokzatos alakkal találkoznak. Az illető egy szál virágot hagy egy síron, amin semmilyen felírat nem található, csak egy fekete pillangó vésete. Természetesen a két kamasz fantáziája beindul, és elkezdenek nyomozni a titokzatos személy után. 

Mint már írtam Carlos Ruiz Zafón az, akinek a történetei miatt a gerincemen enyhe bizsergést érzek, a szívem hevesebben kalapál, és a gyomrom egy képzeletbeli hullámvasútra ül. Hiába tűnnek a felsoroltak rossz közérzetnek, valójában nagyon élvezem az egészet. Mert egy vérbeli rémtörténetbe csöppenhettem Óscar által, ahol a sötétség és a gonoszság felhői körülveszik, és majd megfojtják a két fiatalt. 
Bár a krimi szálnál éreztem hiányosságokat, mégis elvarázsolt a cselekmény, és csak azt sajnáltam, hogy ilyen rövidecske az egész. Sokan hibának róják fel a regénynek, hogy a kamaszok előtt hamar megnyílnak az évtizedekik hallgató szemtanúk, de ez egy ifjúsági regény, és mint az ilyenekben  a főszereplő tinédzserek sokszor bosszantóan okosak, és jókor vannak jó helyen. Viszont meg kell jegyeznem, hogy a regény atmoszférája annyira sötét, morbid, szürreális, hogy elég nehezen tudom elképzelni a fiatalokat, mint célközönség. 
Szerettem olvasni, Zafón rajongónak kötelező!
9/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 266 oldal
Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Nincsenek megjegyzések :

Jack Campbell: Vakmerő (Az elveszett flotta II.)

Nincsenek megjegyzések
Jack Campbell teljesen megvett a sorozat első részével. Habár a kiadó még 2016-ra ígérte először a folytatást, sajnos mégis 2017 elején foghattam végre a kezembe a Vakmerőt.

A történet ott folytatódik ahol az első rész abbamaradt. A Kalibánnál megnyert csata a Szövetségi Flottát összekovácsolja, de csak egy kis időre. Black Jack Gearynek továbbra is az a célja, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel hazavigye a flottát. Ezért kénytelen beljebb hatolni az ellenséges űrbe, és maga is meglepődik azon, hogy egy szindikátusi munkatáborba ütközik, ahol a szövetségi katonák embertelen körülmények között dolgoznak. A sorhajókapitánynak nem kérdés, hogy az embereket ki kell szabadítani. A sikeres mentőakció után Gearynek hirtelen ellenfele támad, akinek nem az a cél, hogy hazavigye a katonákat, hanem sokkal veszélyesebb terve van. Mi lesz a Szövetségi Flottával? Egyáltalán életben tudnak maradni egy ilyen távoli helyen?

Hát kérem szépen,ez egy igazán megkomponált military sci-fi. Az űrcsaták alatt úgy éreztem magam, mintha egy hangversenyen/balettelőadáson lennék, a karmester, Black Jack Geary, végig percízen és pontosan levezényelte a zenészeket, azaz az űrhajókat. Egy előre megírt koreográfia alapján "táncoltak" a hajók az űrben a relativisztikus torzítást figyelembe véve, és olvasóként komoly késztetést éreztem arra, hogy papír alapon megrajzolva vezessem a csatákat. Gyönyörű, ha egy csata lehet az. De Campbell megmutatja, hogy egy háborúban is lehet ésszerűen gondolkodni, még akkor is, ha az ellenfél a totális megsemmisítés híve. 

Egy sorozat második köteténél óhatatlanul felmerül az a kérdés, hogy meg tudja-e ugrani azt a bizonyos lécet, amit az első résznél az író felállított. Jelentem, meg! Bár maga a cselekmény alig halad előre, mégis ez nem feltűnő, és a hihetetlen űrcsaták kárpótolják az embert, hogy annyira kevés információt kapunk a világról, és a szereplőkről. Tehát nem maradt bennem egy cseppnyi hiányérzet sem, igaz már most olvasnám a harmadik kötetet. 
Jack Campbell nem lenne vérprofi, ha nem szórna el a történetben néhány igazán ütőképes morzsát, amitől az olvasó fantáziája beindul, már csak emiatt is nagyon várom a folytatást. ;-)
Itt nincs kérem szépen túlbonyolítva semmi, és a fizika törvényeivel is könnyen megbirkóztam, köszönhetően annak, hogy alig van tudományos leírás a regényben, és ez cseppet sem zavaró. Megjegyzem az eredeti kiadás óta 10 év telt el, és szerencsére a technikában, a fizikai törvényekben ez nem érezhető. Végig a főszereplő szemein keresztül láthattam a cselekményt, az Ő megvilágosodása engem is képbe hozott. Meg kell még említenem Rione társelnökasszonyt, akit már az első részben is megkedveltem. Komoly agykapacitással bíró hölgyeménnyel van dolga Gearynek, aki határozott véleményt formál mindenről. Bírom az ilyen nőszemélyeket, és szerencsére az író még létrehozott a sorozatban néhány erős, magabiztos nőt, akik (úgy tűnik) kulcsfontosságúak a hazatéréshez. 

Ha eddig még derült volna ki, én ezt a sorozatot nagyon szeretem. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
9/10
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 362 oldal
Fordította: Tamás Gábor

Nincsenek megjegyzések :

Egy kis kiruccanás

Nincsenek megjegyzések
Múlthét vasárnap gyerkőcnek versenye volt Bükfürdőn. Gondoltuk Apjukkal ha már majd 500 km utazunk a versenyért, akkor nézünk körül a környéken is, hiszen elég régen jártunk ott. Bevallom én egészen lázba jöttem, ami nagyon jó volt, mert tavaly nyár óta nem igazán füllik a fogam a szervezkedéshez, de bezzeg most! Több oldalas tervet készítettem, szinte minden percünket betábláztam. Aztán az időjárás közbeszólt.
A hab a tortán az volt, hogy a tavaszi kabát mellé a télit is betettem, és természetesen csak a télit tudtuk használni. Így az előre eltervezett kiruccanások egy kicsit lecsökkentek, de mi egy cseppet sem bántuk. Ugyanis elfelejtettem, hogy mi sem vagyunk már húsz évesek, és talán a gyerkőcnek is kipihentnek kellene lennie, hogy a versenyén valamit teljesíteni tudjon. ;-)
Egyébként tényleg örültem annak, hogy Bükfürdő környékére megyünk, mert gyerkőc pont most tanulja Magyarország tájegységeit, és eddig Sopron és környéke kimaradt. Halkan megsúgom, hogy a mai napon arra is rájöttünk, hogy konkrétan az Alföld is valamilyen szinten kimaradt, hiszen csak átutaztunk eddig rajta, illetve gyerkőc még kicsi volt amikor néhány alföldi városba elvittük, és bizony már nem emlékszik semmire. Sebaj, a következő verseny Békéscsabán lesz, akkor a Hortobágyon keresztül megyünk versenyezni. ;-)
Akkor jöjjön néhány kép!















Nincsenek megjegyzések :

Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
Shanaránál találkoztam a könyvvel, és elég hamar sikerült eldöntenem, hogy nekem is el kell olvasnom.

A világ megváltozott, az élet joga 13 éves korig illetik meg az embert, utána szabadon bonthatók ha erre ítélték őket, vagy a szülők szeretnének megszabadulni a nem kívánatos kamaszoktól. Ez a egészen a gyermek 18. születésnapjáig tart, és utána ismét biztonságban érezhetik magukat a fiatalok. A társadalom szerint ez nem egyenlő a halállal, hiszen a szétbontott minden részét felhasználják más testekben, amiben tovább él. 
Persze nem ilyen egyszerű az egész, hiszen vannak olyan gyerekek, akiket a vallásuk miatt bontják szét, ők a tizedek. Na meg azok, akiket erre ítélnek a szülők, vagy a társadalom.
Három más-más okok miatt szétbontásra ítélt kamasz, Connor, Risa, Lev a véletlen folytán találkozik és együtt menekülnek tovább a szétbontás elől. Mérhetetlen harag és kétségbeesés érlődik mindhármukban. Connor és Risa élni akar, míg Lev kétségbeesetten akarja felismerni a saját érzéseit. 

A könyv olvasása alatt végig azzal voltam elfoglalva, hogy a saját ellenérzésemet valahogy legyőzzem. Mert nehezen tudom elfogadni, hogy a szülők csak úgy aláírják a szétbontási papírt, mert nem bírnak a kamasz gyermekükkel. Olyan mintha az írónak nem lenne gyereke, pedig négy is van. Melyik az a szülő aki 13 évig neveli a gyerekét és utána szétbontásra ítéli?? Hiszen akármilyen gazember a gyerekünk mégis a miénk. Olyan kötődés alakul ki az anya és a gyermeke között, amit nem lehet normális esetben elszakítani!! 
Innentől kezdve hiteltelenné vált az egész történet. Hiába pörgős a cselekmény, én csak ráztam a fejem, hogy ilyen nincs, vagy ha lenne, hamar megbukna a vezetőség, és új világrend alakulna ki. Legalábbis remélem!

Szóval a 3 gyerek menekülését követhettem nyomon, ami kellően izgalmas. Szerencsére nemcsak én éreztem így, hanem a könyvben szereplő néhány felnőtt is, és talán a sorozat következő részében sikerül megszüntetni ezt a legális szervkereskedelmet.
7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Terjedelem: 382 oldal
Fordította: Illés Róbert

Nincsenek megjegyzések :

Mia Couto: Az oroszlán vallomása (...Szösszenet)

Nincsenek megjegyzések
" A gazella minden reggel úgy ébred, hogy tudja, vagy gyorsabban fut, mint az oroszlán, vagy meghal. Az oroszlán minden reggel úgy ébred, hogy tudja, vagy gyorsabban fut, mint a gazella, vagy éhen hal. Nem számít, hogy oroszlán vagy-e vagy gazella: amikor a nap felkel, akkor nem tehetsz mást, futnod kell." 
Afrikai közmondás

Kulumaniban sorozatos oroszlántámadások történnek, és egyre több ember vesz oda. A falusiak megelégelik a dolgot, és hivatásos vadászt kérnek fel az oroszlánok elpusztításához. A vadász ahogy kell meg is érkezik, de a különleges támadások nem csökkenek, mintha az oroszlánok mitikus lények lennének. Egyáltalán van esélye a vadásznak elkapni őket?

Kulumaniban a közösség kicsi és nagyon zárt. Ez a község nem egyszerűen csak egy kis falu, hanem a régi afrikai szokások megkövült hagyatéka. Itt az asszonynak kuss a neve.

Hát kérem szépen nem semmi ez a kis könyvecske. Két elbeszélő szemein keresztül bontakozik ki a történet. Mariamar, a középkorú falusi nő, és a vadász, aki valójában erről a környékről származik, szavai által kell életre ez a misztikus regény. Gyönyörű mondatokban is lehet borzalmakról írni, ezt alkalmazza az író is. Megtévesztő ez a könyv, mert nem oroszlánvadászatról van szó benne, hanem sokkal többről. Az emberekről, a közösségről. Egy idő után az olvasó együtt él, és lüktet a cselekménnyel. Mariamar élete kemény, és megható. Küszködése, hogy ember legyen felemelő. Megrázó, hogy még fent tudnak maradni ilyen tragikusan borzalmas szokások. Nőként ismét hálás voltam a sornak, hogy Európában születhettem.
9/10
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 304 oldal
Fordította: Pál Ferenc

Nincsenek megjegyzések :

Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek

Nincsenek megjegyzések
Ruta Sepetys könyvei már régóta ott csücsülnek a polcomon. Habár tisztában vagyok vele, hogy egy mérhetetlenül tehetséges írónővel van dolgom, mégis mindig hátrébb került a várólistámon. Eddig!

Lehet, hogy morbidnak hangzik, de a második világháború mindig is nagyon érdekelt. Talán azért, mert a nagyapám és a nagymamám rengeteget mesélt az eseményről. Az egyik fiatal katonaként megjárta a frontot, majd a fogságot, a másik még gyermeklányként menekült a front elől. Egészen kisgyermekként belém ivódott, hogy az szovjet katonáktól menekülünk, és az amerikaiak a sonkát lekváros kenyérrel eszik. Sztereotípiák, mondhatnám, de sajnos az olvasott könyvek valahogy mindig megerősítik a nagyszüleim beszámolóját. 
Egy-egy ilyen regény elolvasása után mindig azon gondolkozom, hogy miként nem látják a világ vezetői, hogy mennyit tud egy háborúban szenvedni a nép, és miért kell néhány fanatikus miatt millióknak meghalni.

"A bűn egy vadász.
A remény egy vadász.
A szégyen egy vadász.
A félelem egy vadász.”


Négy ember, négy élet. Egy litván nővér, egy lengyel gyermeklány, egy porosz fiatalember, és egy Hitler hívő német a második világháború végén. Négyükben csak egy közös pont van, mindannyian túl akarják élni a háborút, és egyetlen reményük a Wilhelm Gustloff személyszállító hajó. A négy szemszögből megírt történet sokkoló és megrázó. A háború legnagyobb vesztesei a gyerekek, illetve a fiatalok. Ruta Sepetys nekik állít emlékművet ezzel a könyvvel. Megmutatja azt, amit az ilyen felfordulásban hamar elveszít az ember, az emberséget, hűséget, szeretetet. 
A valós esemény körül a négy főszereplő élete összefonódik, véglegesen. Miközben a szereplők szemein keresztül látjuk a rideg, kifacsart világot, mellettük a háborúban résztvevő nemzetek tragédiája is körvonalazódik. Értelmetlenül kioltott életek! Tragédiák, amik ellen nem lehetett tenni, és épeszűnek is nehéz lehetett maradni. Mégis egy rózsaszín sapkás lányka, egy rettegő csaló, és egy bűntudattal terhelt fiatal lány megmutatja, hogy túl lehet élni mindent, csak akarni kell.

Olvasás közben egyszer csak bevillant a Wilhelm Gustloff név, hogy hol hallottam. Onnantól kezdve csak azt mantráztam, hogy csak  ne szálljanak fel rá. Felszálltak...

Annyira szomorú, és mégis gyönyörű regény! Az olvasó igazi érzelmeket érez a könyv olvasása alatt, összetöri az ember szívét. Mégis kihagyhatatlan ez a könyv!
10/10
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 384 oldal
Fordította: Bozai Ágota

Nincsenek megjegyzések :

Kate Morton: A tóparti ház

2 megjegyzés
Kate Morton könyveit mindig szívesen olvasom, van valami plusz bennük, amiket kevés írónő tud létrehozni.

Sadie Sparrow londoni nyomozóként elkövet egy hibát, ami miatt kényszerszabadságra megy a nagyapjához Cornwallba. A lány nehezen tudja feldolgozni a munkahelyi és magánéleti problémáját, így amikor megtalálja az elvadult Loeanneth-et égető kíváncsiság lesz úrrá rajta, meg akarja tudni kik éltek itt. Hamarosan kideríti, hogy Edevane családé volt a birtok, akik 1933-ban történt családi tragédia óta nem jártak a házba. Eltűnt a család legkisebb gyermeke, és ezt a még életben lévő családtagok mostanáig sem tudták feldolgozni. 
Sadie nyomozó ösztöne fellángol a 70 éves esetet titokban újból előveszi, és megpróbálja megoldani azt, amit eddig senki nem tudott. Nyomozását a bűntudata is előreviszi, és megpróbálja felvenni a kapcsolatot az Edevane család híres krimiírónőjével, Alice Edevane-nel. Vajon a nő a könyveiben leírja, hogy valójában mi történt 1933-ban? Kinek az érdeke lehetett, hogy elrabolják a család fiúgyermekét? 

Kate Mortontól már megszokhattuk, hogy a múlt és a jelen váltakozva jelennek meg a lapokon, és így ismerhetjük meg teljesen a történetet. Cornwall nagyszerű választásnak tűnik, elvarázsolja az olvasót, ahogyan a tündérkertet is tartalmazó Loeanneth. A ház, a ház körüli kert, és a tó mind mind életszerűen jelennek meg, ahogyan az a rengeteg zümmögő bogarak is. Óhatatlanul arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy nekem is van egy ilyen menedékem, egy kedves zugom, ahol a családdal kint lehetek a természetben. Így volt az Edevane családdal is, egy szerelmes pár, később gyermekek és a csodálatos vidék. De biztos, hogy minden olyan szép és nyugalmas, mint ahogy a régi fényképeken látszik? Miféle titkok szállhatnak a ház és a tó körül?
Az írónő tökéletesen adagolja az információkat. Izgalmas, pörgős a cselekmény, nemcsak Edevane család titkaira derül fény, hanem Sadie-ra is, és így egyre jobban érthető az a fanatizmusa, ahogy ehhez a nyomozáshoz állt. Bevallom jó néhányszor én is szerettem volna ott lenni, érezni, szagolni Loeanneth illatait. Kate Morton a könyv végéig fenn tudta tartani az izgalmat, és nekem annyira tetszett, hogy még azt is megbocsátom, ami az utolsó lapokon történik, pedig kimondottan nem szeretem az ilyen szirupos dolgokat. Viszont itt, ebben a regényben még ez sem tűnt annak. 
A karakterek erősek, Sadie, és Alice a lehető legjobban vannak megjelenítve. Alakjuk kidolgozott, és az olvasó hamar megkedveli őket. Nekem még nagy kedvencek lettek a kutyák. ;-) Szinte kedvet kaptam én is a futáshoz.

Szerettem olvasni, és sajnáltam, hogy véget ért. Elvarázsolt, miközben én is meg akartam fejteni a  70 éves titkot. Kell ennél több? Ezt mindenkinek el kell olvasni!
10/10
Kiadó: Cartaphilus
Kiadás éve 2016
Terjedelem: 512 oldal
Fordította: Borbás Mária


2 megjegyzés :

Kötök, kötögetek: Csősál

2 megjegyzés
Egy hete csak kötögetek, hogy még tudja hordani a gyerkőc, mert lassan kitavaszodik, és értelmét veszíti a sál. Persze nem egy nagy valami amit csináltam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy igazából évek óta nem alkotok semmit, és tavaly enyhén frusztrált már a dolog. Olyannyira, hogy most is jó néhány kreatív könyv kinyitva figyel rám az asztalról, mert kreatívkodnom kell!! Kicsit kényszeres (hehe), de olyan jó érzés. Mindig is stresszoldónak használtam ezeket, és most érzem mennyi feszültség felgyűlt bennem, és mennyire kikapcsol maga az alkotás folyamata. 
Úgy tűnik a kötés beválik, mert rövid idő alatt látványos eredményt tudok elérni. ;-)

2 megjegyzés :

Lucinda Riley: A hét nővér (A hét nővér 1.)

3 megjegyzés
Ennek a könyvnek a beharangozója nagyon jól sikerült. Olyan családregény féle, amiben az örökbefogadott lányok a nevelőapjuk halála után elindulnak megkeresni az igazi szüleiket, az örökbefogadás előtti életüket. Sorozatról van szó, aminek az első része a legidősebb lány Maia történetét meséli el.

Mivel a sorozat első kötete, így teljesen egyértelmű, hogy a regény első része igazából a lányokról és az apjukról szól. Megismerhettem belőle, hogy miként fogadta örökbe a csecsemőket, és milyen életet biztosítottak nekik. A lelki szemeim előtt megjelent a Genfi-tó, és az a tündérkert ahol felnőttek a lányok. Az apa halála mindannyiukat megviseli, valakit erősebben, valakit kevésbé. De összeköti a lányokat a szeretet, és az a különleges hagyaték, amit apjuk hagyott rájuk. Mindegyik gyermek egy borítékot kap, amiben a származásáról van néhány információ. Nekik kell eldönteni, hogy felkutatják-e a régi titkokat.  

Maia egy különleges lány, aki egy zavaros döntés miatt Rióba érkezik, ahonnan valószínűleg származik. Mindösszesen egy régi nyaklánc, és ismeretlen koordináta van a kezében, de már az első pillanattól fogva nem kétséges, hogy sikerült megtalálnia a szülőházát, a kérdés csak az, hogy ki tudja-e deríteni mi történt az anyjával. A felkutatásban segítséget kap egy író személyében, aki történetesen még egyedülálló is. 

Innentől kezdve két szálon indul el a cselekmény, a fejlődő Rió bontakozik a lapokon az 1920-as években, Izabela szemein keresztül láthattam azt a csodálatos világot. Fontos szerepet kap még a riói Krisztus szobor, mintegy történelmi háttérként szolgál a szerelmi történetnek. Meg persze a jelen, ahol Maia lassan felgöngyölíti fájdalmas múltját, és eközben rájön arra, hogy megbocsátani saját magának is tudni kell.

Mint már írtam engem kíváncsivá tett az, hogy különböző helyekről származó lányok elindulnak megkeresni az igazi múltjukat. De olvasás közben erős hiányérzetem támadt. Az apáról szinte alig tudunk meg valamit, és én naivan azt hittem, hogy a könyv végére azért kapok még valami kis információt róla, de nem. Pedig maga az örökbefogadás, a végtelenül nagy gazdagság, és a lányok kiválasztása mind-mind egy-egy nagy titok. Egyenlőre ebből semmit nem tudtam meg. Talán a következő részekben.
Maia és Izabela története egyszerű, és kiszámítható. Ebből kifolyólag nagy meglepetéseket nem tartogatott nekem a cselekmény, és igazából azonosulni sem tudtam egyikőjükkel sem.
Persze a célt elérte az írónő, mert kellemesen éreztem magam az olvasása alatt, illetve elég nagy valószínűséggel a folytatást is megveszem. Adok még egy esély ennek a sorozatnak, hátha kapok válaszokat a kérdéseimre.
8/10
Kiadó: General Press
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 488 oldal
Fordította: Kiss Ádám

3 megjegyzés :

Csészemelegítő

2 megjegyzés
Élveztem minden sorát! A legjobb persze az, hogy újra valamit alkottam, még ha ilyen egyszerű alig használható dolgot is. Bővebben itt.




2 megjegyzés :

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa (Isteni városok 1.)

Nincsenek megjegyzések
Egy ideje a polcon figyel ez a könyv, és csak azért vettem a kezembe, mert a kiadó már a második részét reklámozza, én meg nem tudtam eldönteni, hogy folytatom a sorozatot vagy nem. Az igazság az, hogy egyszer már belenéztem, de pont a könyv elején található bírósági tárgyalás nemcsak a polisz kormányzójának a türelmét vette el, hanem az enyémet is. Csak egy kicsit unalmas. ;-) Szerencsére csak azt a néhány oldalt kell kibírni, és hirtelen egy izgalmas cselekmény kellős közepébe találtam magam.

Bulikov régen az istenek városa volt, de most már csak halvány képe az eredetinek, mert amióta Szajpúr leigázta a Kontinenst, és a kadzs megölte az isteneket, véglegesen megváltozott a világ. Az elnyomókból elnyomott, és az elnyomottakból új uralkodó réteg alakult ki, a világ pedig kifordult önmagából, elpusztítva azokat a dolgokat/lényeket, amiket a régi istenek hoztak létre. Szajpúr tűzzel-vassal űzi a mágiát, még beszélni sem lehet róla, mert hamar a börtönbe találhatja magát az ember. A történelmet a győztes átalakítja, és csak néhány kiváltságos ember férhet a tudáshoz, többek közt a nagy tiszteletnek örvendő Efrem Pangyüi, akinek a halálával kezdődik ez az igazán érdekes történet. Szajpúr egy titkos ügynököt küld álcázva Bulikovba, akinek az lesz a dolga, hogy megfejtse a halálesetet. Shara, az ügynök, nem is gondolja, hogy jelenlétével felborít mindent, és kénytelen rájönni arra, hogy amit tanult az őseiről és a világról, nem biztos, hogy igazak. 

Politikai intrikák, mágia, régi istenek egyvelege került a lapokra. Nekem folyamatosan a régi Szovjetunió jutott eszembe a nagy forradalmával, amikor mindent eltörölt ami értékes volt, többek közt a hitet is. Szajpúr ugyanezt műveli, elpusztít mindent amit fenyegetésnek észlel, bele se gondolva, hogy a tudást nem elzárni, hanem mindenki számára elérhetővé kell tenni. 
Az író egy csodás várost jelenít meg, ahol az égbe ágaskodó lépcsők torzók módjára maradtak fent, így hirdetve a régi, csodás várost, ahol 6 isten követői együtt éltek, isteneik csodáival egyetembe. Az itt élő emberek emlékezni akarnak a múltra, és ehhez a csonka város segítséget nyújt.
A szereplőket hamar megkedveltem, Shara alakja számomra jól kidolgozott, és jókat derültem azon, amikor levezette a feszültségét. Körülbelül én is úgy néztem a lapokra, ahogy Sharára néztek a többiek. ;-) 
A kormányzó, Mulaghesh egy vérprofi, én Scalzi John Perry (Vének háborúja) szereplőjéhez tudom hasonlítani. Kemény legény, pardon csajszi, akinek még ráadásul humora is van. Sigrud pedig maga a nyers erő, szívesen olvasnék róla is többet.
A cselekmény a kezdeti dög unalmas (számomra) felvezető után izgalmassá válik. Ahogy Bulikov lassan leleplezi titkait, úgy Shara is megismeri múltját, és el kell dönteni, hogy mihez kezd ezzel a tudással. Csak örülni tudok annak, hogy a második részt már februárban a kezembe vehetem, mert bevallom nagyon érdekel mi lesz Shara, és Mulaghesh sorsa.
9/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 446 oldal
Fordította: Huszár András

Nincsenek megjegyzések :

Susan Ee: End of Days - A vég napjai

2 megjegyzés
Az Angelfall sorozat a szívem csücske. Az első rész magába bolondított, és még az sem érdekelt, hogy a főszereplő tizenéves. A második részt tűkön ülve vártam, és bár Rafi egy kicsit háttérbe szorult, de ez nem lett kárára a könyvnek. Tökéletesen felvezette a befejező részt. Ebből következik, hogy a harmadik részre már nagyon kíváncsi voltam, állandóan a kiadó honlapján böngésztem, hogy mikor jelenik meg az End of Days magyarul.


"Penryn és Rafi menekülnek, miután az angyaloktól sikerül megszökniük. Kétségbeesetten keresnek egy orvost, aki helyre tudná hozni azokat a változtatásokat, amiket az angyalok végeztek Rafin és Penryn húgán. Kutatás közben felbukkan valami Rafi múltjából, és olyan sötét erőket szabadít el, melyek mindkettejükre nézve végzetesek lehetnek. Az angyalok által az emberekre szabadított apokaliptikus rémálomban mindkét oldal a totális háború felé sodródik. Valószínűtlen szövetségek köttetnek, a haditervek folyton módosulnak. De ki fog győzedelmeskedni? A Föld feletti uralomért folyó harcban Rafinak és Penrynnek döntenie kell, melyik oldalra álljanak, kit válasszanak: a saját fajtájukat vagy egymást?"


A harmadik kötet ott kezdődik ahol a második rész befejeződött, így az olvasó hamar belerázódik ebbe a különleges világba. Maga a cselekmény az elején egy kicsit belassul, de csak azért, hogy később csak kapkodhassam a fejem, annyi minden történik. Egy csomó kérdéssel indultam neki az olvasásnak, és már előre fentem a fogam, milyen jó lesz amikor kiderül minden. Az írónő tudott néhány meglepetést okozni, például akkor amikor kiderül, hogy Tündérmackó mire képes. A pokolba való alászállás egy érdekes fordulat, elég hátborzongatóra sikerült, de ezt már megszokhattam az írónőtől, hiszen úgy tűnik a félelmetes részek írása könnyebben megy neki, mint a romantikus részeké. Itt jött az első aha-élményem, hiszen a bukott angyalokat látván, már érthető Rafi vonakodása az ember lánya felé.
Külön élveztem, hogy az angyalok politikai csatározásaiba is pillantást nyerhettem, de sajnos azt gondolom, hogy az írónő bármennyire is igyekezett, nem tudta kellően megismertetni a világát. Nagy szívfájdalmam volt, hogy Penryn anyja nagyon keveset szerepelt, pedig alakja izgalmas, és igazából nincs megmagyarázva miért olyan amilyen. Lehet, hogy én gondoltam bele több mindent, de tudása és viselkedése azt sejtette nekem, hogy valamikor kapcsolatba léphetet a túlvilággal, vagy az angyalokkal. 
Egyre komolyabb és komolyabb harcok folynak az emberek és az angyalok között, a tét nagy, én mégis nem tudtam azonosulni a "nagy" csatával, sőt Du és Dam néhol idegesített, pedig ezidáig jókat nevettem rajtuk. Aztán a könyv befejezése betette nálam a kulcsot. Most komolyan!!! Csak ennyi!! Ezek az angyalok hova mennek, mit fognak csinálni? Mi lesz azokkal akik itt maradnak a Földön? Most már nem probléma a keveredés az emberekkel? Bah! Csak egy kicsit vagyok mérges! 
Annyi potenciál van ebbe a történetbe, csak épp nem aknázták ki. Igazán kár érte, mert így óriási hiányérzettel tudom csak zárni a sorozatot.
7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: AncsaT

2 megjegyzés :

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért

4 megjegyzés
Volt egy kolléganőm aki ösztöndíjat kapott egy finn egyetemre. Boldogan ment ki, de néhány hónap múlva haza kellett jönnie. Depressziós lett, mert alig látta a napot, és teljesen kikészítette a sötétség.

A Rekviem egy gyilkos asszonyért egy ismeretlen világba repíti olvasóját. A messzi Izlandon játszódik a cselekmény 1829-ben, amikor felkérik Thorvardur (Tóti) Jónsson segédlelkészt, hogy nyújtson lelki segítséget a gyilkos Agnes Magnúsdottir-nak. A vád a nő és két társa ellen gyilkosság. Agnest Kornsában helyezik el egy családnál a kivégzésig, és a fiatal segédlelkész megpróbálja a nőt felkészíteni a halálra. A befogadó család, és a vidék kis közössége felbolydul Agnes megérkezésekor. Különféle szóbeszédek járják Izland zord tájait, amik arról szólnak, hogy miként történt a kettős gyilkosság. Agnes, a harmincas éveiben járó gaz felbujtó, aki cselédként szolgált az áldozatnál, Natan  Ketilsson-nál, a heves vörös hajú Fridrik, aki még maga is kölyök, és Sigga a naív gyermeklány, akit csak sajnálni lehet. Natant és a nála ép megszálló Péturt brutálisan meggyilkolták, a házat felgyújtották, miközben megpróbálták megszerezni az áldozat pénzét. Nem csoda, hogy annyi szóbeszédet meghallva a befogadó család vegyes érzésekkel várja a nőt. 
Tóti segédlelkész mindent megpróbál, hogy lelki segítséget tudjon nyújtani, és lassan Agnes megnyílik. Az igazságra a könyv végére fény derül.

Eredeti levél. Forrás
Nem sok olyan könyvet olvastam ami Izlandon játszódik. Talán ezért is keltette fel a figyelmemet, meg persze az 1800-as évek mindig elcsábítanak. Gyönyörű tájleírást kaptam az írónőtől, először a nyári Izland, a határtalan legelőivel, majd később a téli Izland a kopár, fagyos, szeles földjeivel lopta be magát a szívembe. Azt hiszem el kell egyszer jutnom ebbe a csodálatos országba, ahol régen erős, dolgos, nők és férfiak éltek. Ezek az emberek a mindennapi betevőjük megteremtéséhez is rengeteget dolgoztak, és még az időjárás sem kímélte őket. A tél maga volt a pokol, amikor éhséggel, hideggel és az egyedülléttel is meg kellett küzdeniük. Ebbe a világba született Agnes, a fattyú, aki korán árva marad, és még gyerekként dobálják házról házra, családról családra. De Agnes túlélő, akinek gyors észjárása van, és még jól is dolgozik. Nem vágyik semmi másra csak szeretetre, és arra, hogy szerethessen. Kevés ennyire jól megírt főszereplővel találkoztam eddig, Agnes karaktere erős, megelevenedik a lapokon. 
A másik ilyen erős karakter a befogadó család anya alakja, Margrét. A beteg, megtört anya szikár, és komor alakja a történet végére megszelídül. 
Agnes apránként elmeséli életét, hol Tóti segédlelkésznek, hol Margrét-nak, vagy csak egyszerűen elmerül a saját emlékeibe. Az akkori humánusnak tartott bánásmód felőrli Agnes erejét, hiszen hogy lehet úgy élni, ha tudjuk mikor végeznek ki, és ez az időpont napról napra közeleg. 

A könyv utolsó lapjai emberpróbálóak. Az írónő nem szépít semmit, az olvasó pedig megpróbálja feldolgozni az olvasottakat. 
Gyönyörű, fájdalmas, komor drámát kaptam. Az érzelmeim túlcsordultak, és Agnes alakját nem fogom elfelejteni.
10/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2016
Terjedelem: 400 oldal
Fordította: Lengyel Tamás

4 megjegyzés :

Mi volt 2016-ban?

Nincsenek megjegyzések
Forrás
Azt hiszem egy elég kemény évet zártam 2016-tal. Igazából semmi rendkívüli nem történt, nem találtam ki hogy újítsuk fel a lakást (azt majd most), nem történt munkahelyi változás, szerencsére haláleset sem, mégis húzósnak éreztem 2016-ot.

Valahogy elrepült ez az év, és én állandóan időhiánnyal küszködtem. Ez meglátszik az olvasásomon is, mindösszesen 57 db könyvet olvastam, azaz 25.476 oldalt. A tavalyi évben inkább sci-fi és fantasy műfajokat preferáltam (35 db). A nemek aránya az íróknál: 29 férfi és 28 nő.
Szerencsére nem szaladtam bele nagyon rossz könyvekbe, de azért akadtak olyanok, amik kevésbé tetszettek: 
- Sylvian Neuvel: Alvó óriások

Persze voltak igazán kiemelkedő könyvek is:
- Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

2016-ban a kihívásokat inkább hanyagoltam, rájöttem arra, hogy a megfelelési kényszeremet sutba kell vágnom, és csak azért kell olvasnom, mert jó!! Éppen ezért elég nehezen tudom rávenni magam arra, hogy jelentkezzek egy újabb kihívásra, pedig tényleg érdekelne. 365 nap alatt 52 könyv kihívás érdekesnek tűnik, és egyébként ezt általában évről évre hozom is. 
A blogot hanyagoltam a legjobban, amit igazán sajnálok. Mindig megfogadom, hogy többet leszek itt, de aztán valahogy nem megy. Itt jön be újra, hogy ez a 2016 valahogy teszetosza volt nekem.

Szóval meg kell ráznom magam, életet kell lehelnem a testembe, valahogy ezt a letargikus érzést ki kell üldözni, és így a 2017 jobb lesz. Remélem!

Nincsenek megjegyzések :