Mi volt 2016-ban?

Forrás
Azt hiszem egy elég kemény évet zártam 2016-tal. Igazából semmi rendkívüli nem történt, nem találtam ki hogy újítsuk fel a lakást (azt majd most), nem történt munkahelyi változás, szerencsére haláleset sem, mégis húzósnak éreztem 2016-ot.

Valahogy elrepült ez az év, és én állandóan időhiánnyal küszködtem. Ez meglátszik az olvasásomon is, mindösszesen 57 db könyvet olvastam, azaz 25.476 oldalt. A tavalyi évben inkább sci-fi és fantasy műfajokat preferáltam (35 db). A nemek aránya az íróknál: 29 férfi és 28 nő.
Szerencsére nem szaladtam bele nagyon rossz könyvekbe, de azért akadtak olyanok, amik kevésbé tetszettek: 
- Sylvian Neuvel: Alvó óriások

Persze voltak igazán kiemelkedő könyvek is:
- Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

2016-ban a kihívásokat inkább hanyagoltam, rájöttem arra, hogy a megfelelési kényszeremet sutba kell vágnom, és csak azért kell olvasnom, mert jó!! Éppen ezért elég nehezen tudom rávenni magam arra, hogy jelentkezzek egy újabb kihívásra, pedig tényleg érdekelne. 365 nap alatt 52 könyv kihívás érdekesnek tűnik, és egyébként ezt általában évről évre hozom is. 
A blogot hanyagoltam a legjobban, amit igazán sajnálok. Mindig megfogadom, hogy többet leszek itt, de aztán valahogy nem megy. Itt jön be újra, hogy ez a 2016 valahogy teszetosza volt nekem.

Szóval meg kell ráznom magam, életet kell lehelnem a testembe, valahogy ezt a letargikus érzést ki kell üldözni, és így a 2017 jobb lesz. Remélem!

Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések