Jeff Vandermeer: Borne (...Szösszenet)

Vandermeer számomra tabula rasa volt eddig. Igazából akkor kezdtem egy kicsit utánanézni, amikor az egyik molyos barátosném csendben megjegyezte, hogy neki nem igazán kellemes a viszonya az író műveivel. De ekkora már a kezemben volt a könyv. Ezek után nem csoda, hogy kicsit félve kezdtem el olvasni. A félelmem az első néhány oldalnál is megmaradt...mi van????? Repülő medve, szivárvány színű Borne, elpusztult város. Aztán elkezdett tetszeni.

"Rachel ​guberálásból él a jövő egy porig rombolt, névtelen városában. Az egyik nap egy furcsa teremtményt talál Mord, a gigantikus zsarnoki medve bundáján, aki egykoron a Vállalat nevű biotech cég folyosóin nevelkedett, majd a rajta végzett kísérletek után megnőtt, a kínzások eredményeként pedig megőrült és elszabadult. Azóta rettegésben tartja a várost, de ugyanakkor élelemmel is ellátja a bujkáló lakókat.
Rachel a teremtményt Borne-nak nevezi el, aki először semmire se hasonlít – egy kis zöld dudor csupán, ami akár a Vállalattól is eredhet. A Vállalatról pedig azt pletykálják, hogy habár jelentős károkat szenvedett el, de mindmáig létrehoz furcsa lényeket, és olyan távoli helyekre küldi őket, ahova még nem ért el a pusztulás.
Rachel és Borne között különösen szoros kapcsolat alakul ki, de ebben a világban minden kötelék csapda, és bármilyen gyengeség könnyen megölheti az embert. A lány hazaviszi a teremtményt a földalatti menedékébe, és a drogokkal kereskedő szeretőjét, Wicket is sikerül meggyőznie, hogy fogadják be a titokzatos jövevényt. De ebben a furcsa háromszögben mindenkinek titkai vannak, és amit Rachel a Vállalat épületének elfeledett mélységében talál, az mindent és mindenkit örökre megváltoztat."
Rachel emlékezéseiből lassan megismerhető a világ, illetve hogy miért lett ilyen. A szemem előtt az író látomása életre kelt, és a világ hiába kegyetlen, mégis Vandermeer szemein keresztül egyedivé, néha varázslatossá válik. A kulcsszó a varázslatos. Mert abban a lepusztult szemétben ami maradt a városból, mégis látványos helyzeteket tud teremteni. A könyv képi világa tökéletes, és bár a legégetőbb kérdésekre nem kaptam választ, magam is meglepődtem azon, hogy nem volt hiányérzetem. Talán azért is, mert ez a biotechel teletűzdelt világ nem annyira idegen tőlem, simán el tudom képzelni, hogy néhány évtized múlva már mi is használni fogjuk.
Borne és Rachel kapcsolatára épül a regény naplószerűen. Minden más másodlagos, Rachel érzelmei a "lény" iránt intenzívek, és éppen ezért cselekmények sorozata indul el, hogy megvédje kapcsolatukat. 
Érdekes és egyedi ez a könyv. Egyáltalán nem bántam meg az olvasását.
8/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2017
Terjedelem: 320 oldal
Fordította: Farkas Veronika


Megjegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Népszerű bejegyzések